A 2005-ös év elejétől az üzemanyagárak jelentős mértékű növekedése következett be, amely közvetlenül megjelent a DPD költségeiben is. Vállalatunk 2004 óta nem emelte árait az ügyfelei felé, a felmerülő a plusz költségeket saját forrásból fedezte. Sajnos azonban az üzemanyagok árának növekedése már nagyon régóta tart, és a DPD kimerítette az összes olyan forrását, lehetőségét, melyekkel fedezni tudta volna a szállítás megemelkedett költségeit.
Ebből az okból, a többi szállítótársasághoz hasonlóan, arra kényszerültünk, hogy 2006. 10. 01-étől üzemanyagfelárat vezessünk be.
A DPD célja csupán az, hogy lefedje azt a költségnövekedést, amely számára az üzemanyagok árának növekedése következtében ténylegesen keletkezett, nem pedig az, hogy a felár segítségével nyereségre tegyen szert. Ezért úgy határoztunk, hogy létrehozunk egy olyan modellt a felár kiszámítására, amely rugalmasan fog reagálni a gázolaj árának mindkét irányba történő elmozdulására – lefelé és felfelé is, így tehát teljesen áttekinthetővé válik.
Az üzemanyagfelár nagysága közvetlenül a gázolajnak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal http://www.apeh.hu/cgi-bin/lap.php?id=benzinaráltal megállapított átlagárától függ.
Az üzemanyagfelár módosítására minden hónap első munkanapján kerül sor, mégpedig oly módon, hogy annak mértéke a gázolajnak az APEH által a szállítások magvalósulásának aktuális hónapját megelőző, az adott hónapban közzétett átlagárából kerül kiszámításra.
Az üzemanyagfelár számlázásának módszere 2006.10. 01-jétől érvényes.
| Belföldi szállítás
| Nemzetközi szállítás
|
| kevesebb, mint 250 Ft/liter
| 0%
| kevesebb, mint 250 Ft/liter
| 0%
|
| 250-260
| 1%
| 250-258
| 2%
|
| 261-270
| 2%
| 259-267
| 3%
|
| 271-280
| 3%
| 268-276
| 4%
|
| 281-290
| 4%
| 277-285
| 5%
|
| 291-300
| 5%
| 286-294
| 6%
|
| 301-310
| 6%
| 295-303
| 7%
|
|
|
| 304- 310
| 8%
|
Az üzemanyagok árának 310 Ft/liter határérték fölé történő emelkedése esetében az üzemanyagfelár minden 10 Ft után 1%-kal növekedni fog.
Az üzemanyag felár 2012. májusában:
Belföldi szállítás esetében – 11%
Nemzetközi szállítás esetében – 13%
Bővebb információért lépjen kapcsolatba depónkkal.