URL: "http://www.dpd.com/hu/Home/Termekek-es-Szolgaltatasok/Nemzetkoezi/Arak/Uezemanyag-felar"

Üzemanyag felár

A 2005-ös év elejétől az üzemanyagárak jelentős mértékű növekedése következett be, amely közvetlenül megjelent a DPD költségeiben is. Vállalatunk 2004 óta nem emelte árait az ügyfelei felé, a felmerülő a plusz költségeket saját forrásból fedezte. Sajnos azonban az üzemanyagok árának növekedése már nagyon régóta tart, és a DPD kimerítette az összes olyan forrását, lehetőségét, melyekkel fedezni tudta volna a szállítás megemelkedett költségeit.

Ebből az okból, a többi szállítótársasághoz hasonlóan, arra kényszerültünk, hogy 2006. 10. 01-étől üzemanyagfelárat vezessünk be.

A DPD célja csupán az, hogy lefedje azt a költségnövekedést, amely számára az üzemanyagok árának növekedése következtében ténylegesen keletkezett, nem pedig az, hogy a felár segítségével nyereségre tegyen szert. Ezért úgy határoztunk, hogy létrehozunk egy olyan modellt a felár kiszámítására, amely rugalmasan fog reagálni a gázolaj árának mindkét irányba történő elmozdulására – lefelé és felfelé is, így tehát teljesen áttekinthetővé válik.

Az üzemanyagfelár nagysága közvetlenül a gázolajnak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal http://www.apeh.hu/cgi-bin/lap.php?id=benzinaráltal megállapított átlagárától függ.

Az üzemanyagfelár módosítására minden hónap első munkanapján kerül sor, mégpedig oly módon, hogy annak mértéke a gázolajnak az APEH által a szállítások magvalósulásának aktuális hónapját megelőző, az adott hónapban közzétett átlagárából kerül kiszámításra.

Az üzemanyagfelár számlázásának módszere 2006.10. 01-jétől érvényes.

Belföldi szállítás Nemzetközi szállítás
kevesebb, mint 250 Ft/liter 0% kevesebb, mint 250 Ft/liter 0%
250-260 1% 250-258 2%
261-270 2% 259-267 3%
271-280 3% 268-276 4%
281-290 4% 277-285 5%
291-300 5% 286-294 6%
301-310 6% 295-303 7%
    304- 310 8%

Az üzemanyagok árának 310 Ft/liter határérték fölé történő emelkedése esetében az üzemanyagfelár minden 10 Ft után 1%-kal növekedni fog.

Az üzemanyag felár 2012. májusában: 
Belföldi szállítás esetében – 11%
Nemzetközi szállítás esetében – 13%

Bővebb információért lépjen kapcsolatba depónkkal.

  • Print Page